A Színésszel először egy premier utáni bulin találkoztam. Fekete miniruha volt rajtam, tűsarkú csizma. Órákig készülődtem otthon; amikor végül megnéztem magam az egész alakos tükörben, tudtam, hogy megejtően szép vagyok: kihívó, mégis ártatlan, kurvás, mégis ízléses és finom.
Lassú léptekkel mentem - mit mentem: vonultam - végig a Király utcán. Mindenki engem nézett. A szembe jövő férfiaknak mélyen a szemébe néztem, és minden tekintet azt üzente: "Nem kaphatsz meg!" ... Pedig dehogynem... az ilyen női tekintet mindig takar valamit; legtöbbször azt: "Szólíts le és kefélj meg!". S aki veszi az adást, az meg is érdemli, hogy megkefélhessen. De a legtöbb faszi ilyenkor megijed, és nem veszi fel a kesztyűt.
Nem így a Színész. A premier után, amikor a pezsgőt szolgálták fel, egyszerűen odaajött koccintani, majd közel hajolva súgta:
- Te is tudod, hogy be fog következni.
A nevét akkor még csak a színlapról ismertem. Valaha gyönyörű férfi lehetett, ma kövér és elhanyagolt, közepes színész, nem nyűgözött le különösebben az alakítása. Az előadás alatt az első sorban ültem, és tudtam, hogy észrevett. A meghajlásnál apró malacszemeivel mélyen a szemembe nézett, s aztán a pezsgőzésnél az a mondat...
Soha nem találkoztam még visszataszítóbb férfival. Fel kellett volna háborodnom, elküldenem a picsába, lerázni, királynői gőggel társalgásba elegyedni a 7. kerületi polgármesterrel, mit tudom én. Ignorálni. De valahogy tudtam, ha most elutasítom, soha többé nem próbálkozik majd. Ez dühített fel, ez a bizonyosság. El akartam csábítani, úgy, hogy küzdjön, hogy szenvedjen értem, és közben tudtam, hogy ez az, amire semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó. Vagy megdug, vagy nem. Ha nem, akkor megdug valaki mást. Ez felháborított: hogy mindegy neki, hova dugja a faszát. Akartam, hogy CSAK belém akarja dugni. Akartam, hogy akarjon. És tudtam, hogy akar, de akartam, hogy jobban akarjon. És tudtam, hogy nem akar jobban, mint amennyire bárki mást akar.
Hirtelen vágyat éreztem, hogy nélkülözhetetlenné tegyem magam. Undorodtam tőle, de akartam, hogy szeressen. Megsértett ezzel a mindeggyel. Minden méltóságomat megsemmisítette azzal a közönnyel. Meg tudtam volna ölni abban a pillanatban.
- Te is tudod, hogy be fog következni.
Nem szóltam, de a mosolyomban az volt: "Tudom." A válasszal elégedetten távozott. Reméltem, hogy visszajön, de nem jött. Baszott jönni. Dühös lettem. Annyira megutáltam a Színészt, ezt a középszerű, semmilyen faszit, akinek a nevét mindenki ismeri a szinkronokból, ám a színpadról senki nem emlékszik rá... annyira megutáltam, hogy elmentem a következő előadásra és megvártam az öltözője előtt.
- Találkozzunk a Sirályban, 10 perc múlva.
- Jó. - mondtam és elindultam a Sirályba. Vártam 10 percet, nem jött. Húsz perc múlva sem. Fél óra után sem. Akkor már el tudtam volna vágni a torkát. Negyven perc múlva megjelent. Nem kért bocsánatot. Rendelt egy viszkit, lassan megitta, egy szó nélkül bámult közben. Majd rendelt még egyet, majd még egyet, és csak ivott és bámult.
- Gyere. - És mentem. Nem lakott messze, beléptem: a lakás, mint egy disznóól, koszos, dohos, minden szanaszét. Töltött magának egy viszkit, majd nekem is, bár nem kértem. Ittunk. Arra gondoltam, hogy rendet kéne tennem a lakásában, az életében.
Hirtelen letépte rólam a könnyű nyári ruhát, és szabályosan megerőszakolt. Nem kérdezett, nem simogatott, durván és keményen megbaszott. Még csak meg sem csókolt. Életemben először volt hüvelyi orgazmusom.
Amikor végzett, felállt, felvette a köntösét, felhajtotta a maradék viszkit, majd rám nézett... és soha, sem azelőtt, sem azután nem láttam olyan áhítatot, könyörgést, koldulást senkinek a szemében. Szeretetet koldult. A tekintete szinte térdre esett előttem. Tudtam, arra gondol, hogy rendet kéne tennem a lakásában, az életében. Be akart fogadni, hosszú évek óta
először be akart fogadni egy nőt az életébe.
Aztán elfordult, én felvettem a szakadt ruhámat és elindultam haza.
Másnap megint elmentem. Elaludtam mellette, úgy ölelt, mint egy kisgyerek. Aztán már minden éjjel ott aludtam. A menet mindig ugyanaz: viszki, ruhaletépés, baszás, viszki, és az a tekintet.
Aztán egyszer, három hónap után már nem mentem el. Nem keresett. De ha a hangját meghallom a tévében, összerezzenek.
