A professzor úr akkurátusan kefél. Szépen beosztja az idejét, és nem tesz semmi váratlant, semmit, amivel fájdalmat okozna, semmit, amivel élvezetet. Feltesz az asztalra és pakol. Szép komótosan. Amikor gyorsul a tempó, tudom, hogy el fog élvezni. Torzul az arca, majd fellélegzik. Kis fintor, épp mint mikor megcsókol, és az orrán apró ráncok keletkeznek, ahogy felhúzza, hogy a számhoz férhessen.
Gyönyörű kezei vannak, s ha kedve van, hozzáértő módon használja őket. Legtöbbször nincs kedve. Néha behajtom rajta az elmulasztott orgazmusokat, ilyenkor rendkívül szolgálatkész, de ha nem szólok, eszébe sem jut, hogy nem csak lyukak vannak rajtam.
A feleségét már régen nem bassza, de nyalni megtanítottam, hogy ha mégis, hát tudja, mi merre van. Majd hálás lesz nekem az asszony.
Egyébként van, hogy órákig várat. Tárgyal. Rohan. Telefonál. Nehezen nyugszik meg, és bármi megzavarja. A legkisebb zajra is lelankad. Talán egy teljesen hangszigetelt szoba kellene, ablak nélküli, amelyben csupán egy leterített vastag szőnyeg vár a testekre, nem pedig ágy, mert az nyikorog. Nem szabad elvonni a Monsieur figyelmét.
Honnan is? Ja, a saját farkáról. Mert ha nem figyel a farkára, az sértődötten visszavonulót fúj. Összeráncolja a homlokát és magzatpózba zsugorodik. Megbántottan fekszik a heréken és várja az engesztelést. A személyzet elé járul, és minden módszerrel megpróbálkozik, hogy parancsolóját jobb belátásra bírja, de hiába: ez a farok nem egy megbocsátó típus.
Sebaj, a nő viszont igen, nem csinálunk nagy ügyet az ilyesmiből, igyunk inkább egy fröccsöt. Hol? Az egyetem büféjében? Ott inkább ne, minden tanítványod oda jár. Még azt hinnék, hogy viszonyom van a tanárommal.
Pedig mi csak konzultálunk. Szerencsére a faroknak van humorérzéke, így ismét minden a régi. Kezdődik az akkurátus kefélés. Persze, hogy volt előjáték. Egy puszi a mellre, egy csiklópöckölés, farok be, farok ki, farok be, farok ki, satöbbi, satöbbi. Most nincs kedvem rászólni a tanár úrra, így hamarosan végez.
De az utójáték, az utójáték vele a legjobb. Olyankor mintha szerelmes volna. Néha elalszik a mellkasomon, édesen szuszog, szeretem nézni. Finom ujjait ilyenkor használja. Felfedez velük, minden hajlatot bejár, és csókol, csókol... Ilyenkor feloldódik, mert már nem kell teljesítenie. Jól érzi magát. Jól érzem magam.
Vele, azt hiszem, ezek miatt az utójátékok miatt fekszem le újra és újra. Monsieur le Professeur nagy (utó)játékos.
