...bár a zene már régen szól; egyszer harsog, máskor andalít.
Botladozva indulok neki a parkettnek, sejtve, hogy lesznek, akik el akarnak gáncsolni, lesznek, akik megbotránkoznak, és még többen, akik -titokban vagy nyíltan - lekurváznak. Talán olyan is lesz, aki irigyel majd.
Íme a magyarázat: ma pont tíz éve, hogy először vettem a kezembe egy igazi, hús-vér faszt, és ezt meg kell ünnepelni. Sokminden történt azóta - olyan ez, mint valami abszurd születésnap, amikor az ember számot vet az életével. Mindazzal, amit mától ide leírok, magamnak tartok tükröt, nem áll szándékomban - és nem is tisztem - bántani a másik nemet, elvégre a rajongásig imádom őket.
Előrebocsátom, hogy írásaim nem a képzelet szüleményei, a történeteken csak annyit változtatok, amennyi irodalmi szempontból feltétlenül szükséges - a neveket mindenképpen, hogy személyiségi jogokat meg ne sértsek. Kronológiai sorrend sem lesz, arról írok, aki és ami épp eszembe jut, avagy valami miatt aktuális.
Tegnap ünnepeltem.
A politikus már az irodájában várt. Óvatosan, szinte láthatatlanná görbülve csúsztam be az ajtórésen, nehogy valaki meglásson. S rövid, zavart, ide-oda tekintgetős udvariassági beszélgetést követve a lényegre tért.
Ő az, aki nem kérdez, mert amire kíváncsi, azt pontosan tudja kérdés nélkül is. A többire nem kíváncsi. Követhetetlenül beszél és követhetetlenül baszik. Az egyik másodpercben puhán simogat, a másikban eltöri a bordáimat. Követhetetlen és következetlen, épp ezért pillanatok alatt kiismerhető. A karót nyelt vadállat, a horgot kapott tátogó hal.
A nagy kan. Annyira magányos, hogy szinte már haldoklik. De hódít, azt hiszi, s hadd higgye, nem rontom el a játékát. Látszik, hogy rég nem volt fiatal nővel, és ettől meg van bolondulva.
- Kapuzárás - gondolom, és csukott szemmel, elmerülve élvezem a ténykedését.
Míg simogat, politikáról, közgazdaságról beszélgetünk. Választási csalásokról, összeesküvésekről mesél, és így utólag már nem tudom eldönteni, hogy a bőröm tapintása tetszett neki annyira, vagy saját, már-már cicerói magaslatokat súroló beszéde. A tekintete közben ide-oda rebben, a karján kidudorodó ereket vizslatom. Akkor kezdek figyelni, amikor belekezd egy történetbe valamelyik szeretőjéről. Egy darabid hallgatom, aztán finoman rászólok, hogy amiket mond, ahogyan és főleg akinek mondja, közel sem etikus. Nem vagyok kíváncsi a más pinájára.
- Van másik szeretőd? - kérdezi. Felhúzom a szemöldökömet.
- Nem hiszem, hogy erről kéne beszélgetnünk.
- Szóval van.
- Már hogy a fenébe ne lenne, minden városban van egy - gondolom, de aztán mégis lenyelem a mondatot. - Ha van, hát van. Remélem, nem akarsz reklamálni.
Pontosan tudom, hogy mit akart hallani. Azt, hogy az ő farka a legnagyobb és a legkeményebb, hogy ezentúl már senkivel nem akarok dugni, csak vele, hogy ő maga a megtestesült Zeusz, és ó, könyörgök, hadd szopjalak le mégegyszer, mert heghalok, ha nem tehetem meg.
Inkább felöltöztem, és úgy, ahogy jöttem, kisurrantam az ajtón. Még utánam szólt, hogy mikor lát legközelebb.
- Hívlak, ha kedvem lesz. - válaszoltam, hátra sem nézve. Még az is lehet, hogy tényleg felhívom. De biztos vagyok benne, hogy meg fog előzni.
